Játékgyűjtemény: Ceruzaküldemény - ügyességi játék
Ceruzaküldemény
Célkitűzés: A játék célja, hogy a résztvevők az ügyességükön kívül a kooperációs készségüket is mozgósítsák.
Tipus: ügyességi
Létszám: tetszőleges
Korosztály: tetszőleges
Játékidőtartam: tetszőleges
Kellék(ek): Ceruza.
Játékszabály: A játékosok körben ülnek. Két egymás mellett ülő játékos kap egy ceruzát, amelyet közösen, a tenyerük közé szorítva kell megfogniuk. A ceruzát a játékosok enyhén egymáshoz nyomott tenyerének kell megtartani, nem szabad egyiküknek sem a saját ujjai közé szorítva tartani. Így együtt kell átvinniük a ceruzát két, velük nagyjából szemben ülő játékosnak, és átadni; ezután azok viszik tovább a ceruzát. Ha a feladat így túl könnyű és nélkülözi az izgalmat, a játékvezető megpróbálhatja megnehezíteni. Például úgy, hogy a kör közepére különböző akadályokat kell elhelyezni, amit a játékosoknak át kell, vagy lehet lépniük, esetleg fellépve rá átmászni rajta - attól függ, mennyire akarjuk megnehezíteni a dolgot. Játszhatjuk úgy, hogy a döntést ebben a tekintetben a játékosokra bízzuk (hogy megkerülik, átlépik stb. az akadályt). Ilyenkor természetesen meg kell ezt beszélniük egymással, és a döntést együtt meghozni. Ha sikeresen átvitték a "küldeményt" az akadályokon, és átadták az újabb párnak, akkor azoknak megint egy olyan feladatot kell megoldaniuk, amelynek nehézségi fokát részben maguk határozhatják meg.
Hozzáfűzések