Bábjáték |
Add- || ![]() |
Játékszabály: A játékosok körben ülnek. A játékvezető elmondja és bemutatja a játékot, melynek lényege, hogy csak kézzel elindít és átad egy mozdulatot a mellette ülőnek. A szomszéd az átvett mozdulatot megismételve adja tovább a mellette ülőnek. A többiek figyelnek, hogy pontosan tudják leutánozni a mozdulatot, s ne járjanak vele úgy, mint amikor egy történetet indítanak el és adnak tovább, hogy a történet mire végig ér a körön, teljesen megváltozik. Tehát csak a kéz mozdul, és pontosan leképezve adjuk tovább a mozdulatot: ez a feladat. Lehet kézzel megsimogatni a mellettem ülő kezét például.
Ha legalább egyszer körbeért egy mozdulat, akkor a játékvezetővel szemben ülő is elindít egy másik mozdulatot - ez lehet például a lábak keresztbe tevése -, de azt már nem várják meg, míg teljesen körbe ér, hanem az indítás után azonnal a játékvezető mellett ülő is elindít egy harmadik félét. Most már fokozottan kell figyelni, hogy kellő időben mindenki tovább tudja adni a kapott mozdulatot, és ne keverje össze. Más változatban: A játék nehezítésének egyik formája, amikor a játékvezető jobbra is meg balra is elindít egy kört a mozdulatokkal, s vigyázni kell, hogy ne tévesszünk, melyik mozdulatot, melyik irányból kaptam, s melyik irányba adom tovább. Játék információk Célkitűzés: Figyelni egymásra és megjegyezni, hogy milyen mozdulatot kaptam, s azt a lehető legnagyobb hűséggel leutánozva hogyan tudom tovább adni. Tipus: memóriafejlesztő
Létszám: tetszőleges Korosztály: tetszőleges Játékidőtartam: tetszőleges Kellék(ek): Nem kell hozzá Játék: Hozzáfűzések |
Add- || ![]() |