Házi recept optimistáknak |
A h-Elm || Fek-Ki || Láb-Öss || Pis-Tit || Tör- || ![]() |
Játékszabály: Elmondjuk, hogy minden csoportban, így a mi csoportunkban is sok a közös emlék, vannak már hagyományaink, van olyan, amire szívesen emlékszünk vissza. Jól esik, ha ezeket néha felidézzük. Hogy hosszú ideig megmaradjon a történetünk, most leírjuk. Előveszünk egy nagyobb méretű, vonalas lapot és erre jegyezzük fel történetünket, de úgy, hogy mindenki csak három mondatot ír a kezdetektől mostanáig eltelt, közös időről. Elindítjuk a lapot, de igazán izgalmassá az teszi, hogy letakarjuk a papír hajtogatásával a leírt első három mondatot és ehhez teszi hozzá a következő játékos a maga mondatait. Ha lassúnak találjuk, azt is megtehetjük, hogy több kisebb csoportban dolgozunk. Ilyenkor fel lehet osztani a hónapokat, például a januárban induló játékcsoport első két hónapjával foglalkozik az első asztal, második két hónapjával a második, és így tovább. Mikor elkészültek a történetek, akkor vállalja valaki a felolvasást, de hagyjunk neki egy kis időt, amíg kétszer, háromszor el nem olvassa magában a különböző kézírásos szövegeket.
Más változatban: Úgy is lehet megalkotni a csoport történetét, hogy szóban mondjuk el, mint egy közösen elmondott mesét. Ilyenkor se mondjon egy-egy ember többet, mint négy-öt mondat. Ez a közös mese jó alkalmat kínál a visszatekintésre és a csoport együtt töltött idejének lezárására is. Játék információk Célkitűzés: Közösen felidézni a csoport élményeit, nevezetesebb eseményeit. Tipus: gondolkodtató
Létszám: tetszőleges Korosztály: tetszőleges Játékidőtartam: tetszőleges Kellék(ek): Papír, ceruza, esetleg radír, vagy ha nem írjuk a történetet, hanem csak meséljük, érdekes lehet magnetofon-felvételt készíteni róla. Játék: Hozzáfűzések |
Játékszabály: Vedd a születésnapodat, pl. 6 szorzd meg 3-mal 18 adj hozzá 5-öt 23 szorozd meg 4-gyel 92 add hozzá a születésnapodat 98 add hozzá a születési hónapodat pl. febr. 100 most mondd meg a számot: vonj le belőle 20-at 80 oszd el 13-mal 6 a szülinap 2 a maradék = hónap
Játék információk Tipus: gondolkodtató
Létszám: tetszőleges Korosztály: tetszőleges Játékidőtartam: tetszőleges Kellék(ek): nem szükséges Játék: Hozzáfűzések |
A h-Elm || Fek-Ki || Láb-Öss || Pis-Tit || Tör- || ![]() |